A tinilány és...
...a fiúk
A tinilánynak mindig tetszik valaki. Ezt kifejezheti a kedves irányába küldött hosszú, bárgyú tekintettel, feltűnőségből hirtelen harsánnyá válással (rossz színészi tehetséggel), vagy éppen az ellenkezőjével: villámgyors helyzetfelismerés utáni sebes helyváltoztatással, szemlesütéssel, a láthatatlanná válás megkísérlésével. A vonzódás lehet:
a) ősidők óta tartó (még az általános iskoláskorban elkezdődött). Ennek klasszikus tárgyai: a barátnő bátyja (soha nem öccse), a báty barátja, a srác a szomszédból, az osztályból, az iskolából, a pult mögül, stb.
b) hirtelen lángra lobbant szerelem. Az egyetlen egyszer látott, kedvesen mosolygó fiú iránt, akivel ugyanabban a pillanatban keltek át a zebrán, vagy szembejővén egymással nagy forgatagban, nem tudták, merre kerüljék ki a másikat, stb.
A tinilány állandóan fantáziál a kiszemeltjéről. Többször is, többféleképpen elképzeli, hogy a fiú buliban felkéri táncolni, hazakíséri, feleségül kéri.
...a barátnők
A tinilány elmaradhatatlan kísérői (szlengszóval élve: csatolmányok). Megjelenésükkel általában egymást tükrözik. A barátnők jobb és bal oldalt elengedetlenek:
a) az iskola területén
b) a mellékhelyiség felkeresésekor (különösen)
Bővebben...
Lecsapolt elme
Színes, fáradt fények vibráltak a padlón, homály lengte be a termet. Alaktalan embermassza hömpölygött a tánctéren, a dobhártyákat kíméletlenül döngette az ütem (ugyanis a zene nevet méltatlanul viselte volna az a bántó hangfolyam, ami a nyikkanásig tekert erősítőkből nyargalt elő).
Ezen mesterségesen előállított egészségkárosító körülmények között foglalt helyet a Lány. Harmadszorra sikerült akkorát kiáltania, hogy a pultos végre megértette, mit kér. Miután megkapta az italát, bágyadtan iddogálni kezdte. Fejfájás és a magányosság szorító érzése szomorította alaphangulatát. A szemben lévő színes italosüvegek szemlélésétől a gyomra is megfájdult, így jobbnak látta megfordulni és az asztalokon pihentetni füstmarta szemét. S meglátta! Megfejthetetlen szempár fúródott bele a tekintetébe. Benne a vonzás, a varázs, a titok, a fekete mélység... Eltűnt a táncparkett, a zsongó, vonagló tömeg, mélybe zuhant a potméter... Hófehér felhőn ült már a Lány, vele szemben az erotikus rejtély szobra. A szobor keze megmozdult, hívogató mozdulatot tett. A Lány pedig röpült feléje habos fellegének puhaságában, sóvárgón. Az idegen férfi megcirógatta a Lány arcát− olyan volt ez a simogatás, mint a kora tavaszi szellő borzongató, langyos érintése. S már szálltak is a légben összefogózva, jeges hegycsúcsokat súrolva, reszketve. Táncuk egyre csak gyorsult, pörögtek a fagyos űri csendben. Látószerveik összeolvadtak, látták egymás gyönyörűségeit.
− Soha sem hittem, hogy létezik ilyen extázis− suttogta a Lány.
Bővebben...
MEGYEK, MEGYEK... UTÁNATOK
Elgondolkodom a pénzügyeimen. Amint a gyűjtőfogalom is mutatja, az ügy tárgya pénz. Ebben az esetben leírhatom a tárgy hiányát. A gyűjtőfogalom azonban életszerű: hogy miképpen fogok gyűjteni, az csak fogalom. A törvény szerint én még nem kaphatok járandóságot. Munkát jótét lélekként vállalhatok, még meg is dicsérik az embert ilyenkor. Bezzeg ha fizetnének érte, akkor már eljárnának ellenünk. Jól kibabrált az alkotmány a magamfajtával. Az állam láthatatlan és ezért kérlelhetetlen keze odanyom az iskolapadba, amíg jónak látja. Hogy miből élek a tudásgyarapító évek alatt, azzal vajmi keveset törődik. Félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy az étel és a szállás, amit otthon kapok, nálam nem meríti ki a „megélés" tárgykörét. Nem is tudják a parlamentben, hogy milyen morális válság fenyeget engem. Ugyebár, ha valaki nem kapja meg, amire nagyon vágyik, az hamarosan szomorú lesz. A bánat pedig nőttön-nő, majd állandósul. Alakot ölt a tartósbúbánat, amit a nyugatról belengő szavak divatja szerint már nálunk is depressziónak neveznek. Eme lelki gond pedig hajlamos kitermelni a kettős személyiséget: az egyik személyiség próbálja kihúzni búskomor társát a pszichés kátyúból különféle ötletekkel, mint például:
− Raboljunk ki egy bankot, megoldódik a bajunk.
Bővebben...
|
INTERJÚ ID. POCSAI VINCÉVEL (1920), Beregardó
 Id. Pocsai Vince, otthonában
− Sorsunk döntő ideje: akiket el akartak pusztítani véglegesen a föld színéről, a Sztálin elvtárs kitalálta, hogy munkára becsalnak bennünket, három-négy napi munkára. Ilyen meg olyan munkák: a háború után való munkákat elvégezni, s közben végleges halálos pusztítás lett belőle. Utólag nem a munkáról volt szó annyira, hanem arról, hogy minél hamarabb kiseperjék az élők sorából az embereket. Tizennyolc évtől ötven-hatvanig évig volt hirdetve, de ötven évig lett teljesítve. Már a tíz évet olyan veszendőnek nézték. Volt olyan, akit onnan, a tetthelyről hazaengedtek, akik hatvanhoz közeledtek. A többieket pedig − hát elrendeztek bennünket olyan szépen, hogy emlékezetes maradt mindörökké azoknak, akik életben maradtak. Becsaltak avval a háromnapi munkával, hogy megyünk ide meg oda, na, el is vittek bennünköt. Mikor innen átmentünk erről a területről már a határon túlra, ottan megkezdődött a pusztítás számunkra. Olyan jól bántak velünk, hogy minél hamarább haldokoljon az emberiség, hulljon kifelé az út közben. Volt olyan, aki útközben, mindjárt Turkánál meghalt belőlünk, olyan is, aki Szolyván meghalt, felakasztotta magát kínjában, mert nem tudott hova tepedülni. Így pusztultunk csendesen elfele. Na, mikor majd bejött a fő pusztítás, akkor megyünk... onnen Mezőlaborcnál vót ilyen nyavalya, ni... tunel....volt berobbantva a háborúban, oda kimasíroztattak bennünket, akik innen átmentünk, ott megpihentünk izében...Szamborban, Szamborból átvezényeltek minket a hátárnál, a cseh határnál...
− Bocsánat, hogy félbeszakítom, erre mindjárt részletesen visszatérünk, de vannak nekem konkrét kérdéseim: az elején azt kérdezném meg, mikor és hol született.
− Guton laktunk, még abban az időben Kisgutnak hívták a községünket: ott laktunk, ott éltünk a szüleinkkel együtt.
− És mikor tetszett születni?
− Ezerkilencszázhúszban születtem, negyvennégyben meg elhurcoltak bennünket már.
− Ezerkilencszázhúsz?
− Ezerkilencszázhúsz március negyedikén.
− Beszéljen, kérem a szüleiről, nagyszüleiről.
Bővebben...
Ha visszafordul a nyílhegy
 Grafika - Juhász LászlóA zuhogó eső sarat gyúrt a hőség fojtó porából, és ütemesen kocogtatta az ablaküveget. Két srác unatkozva ücsörgött egy lépcsőház legfelső emeletének fogódzóján. Egyikük magyar, a másik ukrán fiú volt. Ez a körülmény azonban nem jelentett akadályt a beszélgetésben, mivel az ukrán Márkó egész jól kifejezte magát magyarul.
− Mit játsszunk?− kérdezte dünnyögve Márkó.
Mátyás, a másik, lehunyt szemmel ringatta a fejét. Mélyen gondolataiba merült. Kisvártatva csatakiáltásként harsant fel immár mélyülésbe hajló hangja:
− Játsszunk elképzelt történelmet!
− Az milyen?
− Teljesen egyszerű. Elképzeljük, mi lett volna, ha Magyarország nyertesen kerül ki a világháborúból.
− Mi lett volna?
− Meglátjuk. Előbb harcolj meg velem. Én leszek Magyarország, te meg a Szovjetunió. Fogd a puskádat. Ez most egy világháború− Mátyás egészen tűzbe jött. Bővebben...
Kompromittálás
− Anyukám üzeni: szeretné, ha a tanárnő kompromittálna engem− lépett mellém Karcsika az óra végét jelző csengő után. Az idegen szó használata büszke, egyenes tartást kölcsönzött az egyébként pöttömnyi harmadikosnak. Már-már fensőbbségérzet költözött a csillogó gyerekpupillákba, míg a válaszomra várt.
− Biztos vagy a dolgodban?− billentettem kissé félre a fejem, így az arcomról majdnem lecseppent a széles mosoly.
A gyerek bólintott. Mosolyvirágok nyíltak az ő ábrázatán is. Ám hírtelen lehervadtak, amikor így szóltam:
− Eljársz majd hozzám, haza, hogy megalázzalak, vagy keresselek fel? Hetente egyszer, vagy többször szégyenítselek meg?
Döbbent pillantását látva megsajnáltam. Elmagyaráztam neki, hogy a korrepetálást összetévesztette a kompromittálással. Karcsika érdekes gyerek. Ugyanazokat a szavakat, hangsúlyt, hanglejtést használva újra előadta a mondandóját (talán egy kicsit hátra is lépett az asztaltól, hogy ismét előre léphessen):
Bővebben...
|
Kurmai-Ráti Szilvia weblapja
| 
| 
