Kompromittálás
| 
| 
Kompromittálás
− Anyukám üzeni: szeretné, ha a tanárnő kompromittálna engem− lépett mellém Karcsika az óra végét jelző csengő után. Az idegen szó használata büszke, egyenes tartást kölcsönzött az egyébként pöttömnyi harmadikosnak. Már-már fensőbbségérzet költözött a csillogó gyerekpupillákba, míg a válaszomra várt.
− Biztos vagy a dolgodban?− billentettem kissé félre a fejem, így az arcomról majdnem lecseppent a széles mosoly.
A gyerek bólintott. Mosolyvirágok nyíltak az ő ábrázatán is. Ám hírtelen lehervadtak, amikor így szóltam:
− Eljársz majd hozzám, haza, hogy megalázzalak, vagy keresselek fel? Hetente egyszer, vagy többször szégyenítselek meg?
Döbbent pillantását látva megsajnáltam. Elmagyaráztam neki, hogy a korrepetálást összetévesztette a kompromittálással. Karcsika érdekes gyerek. Ugyanazokat a szavakat, hangsúlyt, hanglejtést használva újra előadta a mondandóját (talán egy kicsit hátra is lépett az asztaltól, hogy ismét előre léphessen):
− Anyukám üzeni: szeretné, ha a tanárnő korrepetálna engem.
Egyébiránt nem vállaltam. Tanárságom (a tanórákra való felkészülés, szemlélető-gyártás, dolgozatjavítás és a tulajdonképpeni iskolai tanítás) mellé a házimunka, gyereknevelés, alvás és a heti háromszor két magánóra (három magántanítvánnyal) így is majdnem száz százalékra kerekíti a huszonnégyóráim kördiagramját (nem vagyok osztályfőnök (nem akarok huszonöt gyerek válogatott csirkefogóságai miatt nyelni)). Azért mégse hagyhattam Karcsikát elveszni, hiszen fellobbant benne az iskolai angolozás utáni angolozás (angolozás-hatványozás) vágya (pontosabban az anyja fáklyájától (bárcsak olyan lenne ez, mint az olimpiai láng, és bejárná az egész világot: merészebbet egy angol tanár sem kívánhat). Felhívtam egy főiskolás lányt, aki előzőleg megkért, szóljak, ha valaki magántanárt szeretne, mert igencsak nehezen jön ki az otthonról (faluról) kapott heti húsz hrivnyájából). Örömmel vállalta el Karcsika angolszász nyelvi továbbképzését. Remélem, kompromittálni nem fogja Karcsikát.
Kurmai-Ráti Szilvia