Ájpad

Már második órája ültem Áginál. Rendszerezhetetlen papírrengeteg előttem, mellettem és a hátam mögött. A kezemben a gyűlölt tételsor. Agyamban az önérzetem sajgó, sérült részei. Habár az önérzet testben elfoglalt helye éppolyan meghatározhatatlan, akár az immunrendszeré: de éreztem, hogy csorba esett rajta. A mellőzöttség miatt. Mivel a barátném közben egész mással foglalkozott. Hol-ott megállapodtunk: együtt készülünk fel a matematika vizsgára. Ági korábban úgy vélte, nála van meg a jegyzetek fele. A másik fele nálam, s fénymásolni sokba kerül. Az összehozott papírhalom mennyiségének dacára a kérdések negyven százalékára hiányzott a felelet. Én szenvedtem, Ági az ablak mellett kuporogva szórakozott, kezében egy új ájpeddel, ájpoddal vagy ájpaddal. Talán nincs is helyes magyar kiejtése.

- A primitív függvények létezéséről sincs semmi - dünnyögtem elégedetlenül.

- Akkor lehet, nem is léteznek - vetette oda izgatottan.

Látszott, minden másodpercet a kis képernyős "szabotőrnek" akar szentelni.

- Ági, észnél vagy, holnap vizsga! Figyelsz egyáltalán?