Selyemország
| 
| 
Selyemország
Volt egyszer, hol nem volt, egy ország, Selyemország. Akik ide ellátogattak, mind azt mondták:
─ Micsoda édes virágillat terjeng a levegőben!
─Ó, de gyönyörű selymes, puha zöld fű sarjad itt a réteken!
─ Nahát, mennyire ínycsiklandozóan finom ételeket főznek az idevalósiak reggelire, ebédre, vacsorára!
Ráadásul volt Selyemországnak egy különleges tulajdonsága: a kutakból csodálatos dallamok csendültek fel.
Az ország tündöklően szép volt tehát: magas, tarka hegyek és smaragdszín, sűrű erdők határolták. A selyemországiak pompás házakban éltek, olyan kényelemben, mintha mindenki király és királynő lett volna. A helyiek egymást nagyra becsülték és segítették, kicsik és nagyok egyaránt.
Minden gyereknek volt három vagy négy testvére, sőt, némelyeknek tizenhárom testvére volt. A kicsik nem ismerték a magányosság és az unalom érzését, erre nem volt idejük, hiszen folyton bújócskáztak, kergetőztek, ugróiskoláztak, társasjátékoztak, és még ezerféle játékot találtak ki és próbáltak ki közösen. Sőt, a munkából hazatérve a szüleik is becsatlakoztak a közös játékba, nagyokat nevetve együtt.
Selyemországban, amint az imént említettem, varázslatos dolgok történtek, de a legvarázslatosabb mind közül az volt, hogy a kutakban a vízhez, az éltető vízhez csupán úgy lehetett hozzáférni, ha a család egy kosárnyi énekhangot öntött be a kútba. Ezért nem múlhatott el nap közös éneklés nélkül: és minél többen énekeltek, annál többet meríthettek a friss, szomjoltó vízből.
Egy napon azonban észak felől barátságtalanul sötét fellegeket hozott a szél. A fellegekből pedig fekete, bűzös eső hullott. Ráragadt a zöld selyemfűre, a kutakra, házakra, de még Selyemország lakóira is. Hol volt már az az üde virágillat, amely korábban a légben terjengett? Hol voltak a tarka hegyek, zöld erdők?
És hol voltak a régi, őszinte barátságok, a korábbi jó hangulat, a játékos kedv?
Mindenki elbizonytalanodott, félni kezdett. A selyemországiak egymást hibáztatták a történtekért, állandóan veszekedtek. Kis idő múlva teljesen elfelejtették, hogy milyen csodás ország volt régen Selyemország!
És mit gondoltok? Énekeltek a családok közösen? (várunk pár mp-et a válaszra).
Nem bizony! Senki sem énekelt már!
A nagyok megöregedtek, a kicsik felnőttek, páran megházasodtak. De hol voltak már a tizenhárom gyerekes családok?
─ Itt csak fekete víz van, nekünk is alig jut belőle, hát miért szülessen több gyerekünk?─ morfondíroztak az itt lakók.
Selyemország királyának és királynőjének is csupán egy gyermeke született: Fekete Selyemke királykisasszony. Selyemke minden nap a palota csendes termeit rótta, apró cipője nem koppant, csak toppant a fekete esőragacstól, ami a padlót fedte. Magányosnak, bánatosnak érezte magát. Ráadásul szörnyen unatkozott.
─ Ó, bárcsak ne kellene egyedül lennem! Anyukámnak, apukámnak nincsen rám ideje, mert napestig dolgoznak. És a palotai szakács, inas, kancellár, udvarhölgy és varrónő? Hát persze, hogy ők is minden mással el vannak foglalva. Felháborító, hogy még a palotai macskákkal se lehet játszani, mert el vannak küldve egerészni!─ mormogta Selyemke, és cipőcskéjével belerúgott a falba.
─ Aú! (beleéléssel, hogy a gyerekek lehetőleg nevessenek, meg is foghatod fájdalmasan a lábad)─ kiáltott fel, mert fájt neki.
Majd tovább sétált.
Selyemke királykisasszony, mivel gyerek volt és a gyerekeknek még könnyen fakad az ajka énekre, unalmában, magányában dúdolgatni kezdett. S hírtelen azt vette észre, hogy egy hófehér foltocska képződött a fekete padlón, épp a talpa nyomán.
─ Nahát, ez érdekes! – kiáltott fel meglepődve.
Fekete selyemszoknyácskájában letérdelt a padlóra, és kíváncsian simogatni kezdte a fehérséget. Abban a pillanatban egy hófehér ruhás, mosolygós arcú tündér jelent meg előtte, és így szólt:
─ Selyemke, szervusz! Már régóta vártam a találkozásra!
─ Jaj, de megijedtem! Ki vagy te?─ nézett kerek szemekkel a kislány (kerek szemekkel nézünk).
─ A Kutak Tündére vagyok, én adtam korábban a friss vizet mindenkinek, cserébe azért, hogy a családok közösen énekeltek.
És a Kutak tündére részletesen elmesélte, milyen volt régen Selyemország s hogy a gyerekeknek mindig volt kivel bújócskázni vagy kergetőzni, hiszen legalább hárman-négyen voltak testvérek, de voltak családok, ahol tizenhárman.
─ Nekem egy testvérem sincsen ─ szólt bánkódva Selyemke.
─ Dehogy nincsen, sőt, több testvéred is van! Egy kút mélyén várják, hogy kiszabadulhassanak a rabságból!─ mondta a tündér bíztatóan.
─ És hogy lehet őket kiszabadítani?─ kérdezte lelkesen Selyemke.
─ Úgy, hogy kihirdetitek az egész országban, hogy a gyermekek a kutak mélyén tűkön ülve várakoznak arra, hogy a testvérekhez csatlakozhassanak, a közös játékban, éneklésben. Minden család keresse meg a maga gyermekeit a maga kútjában. És akkor Selyemország újra csodálatos hely lesz!
A királyi pár pedig már igen fáradt volt a mindennapos, örömtelen munkában, és vágyakoztak arra, hogy valahogy megváltozzanak a dolgok, és boldogság töltse be a családjukat és az egész országot. Így, amikor Selyemke elmondta nekik a pompás hírt, amelyet a Kutak Tündérétől hallott, úgy érezték, hogy ennek igaznak kell lennie, ki is hirdettették mindenhol, hogy a családok újra énekeljenek és szabadítsák ki gyermekeiket a kutakból!
És azok így is tettek.
A családok reggelente három-négy, esetenként tizenhárom gyerekkel szaladtak a kutakhoz, amelyekbe kosárnyi zengő énekhangot öntöttek. Majd közösen hazavitték a rengeteg, friss, éltető vizet.
A selyemországiak elkezdtek újra barátságban és békességben élni egymással. Finomakat főztek és a levegőben kellemes virágillat lengedezett. A réteken pedig selymes tapintású zöld fű sarjadt.
Írta: Kurmai-Ráti Szilvia