Kurmai-Ráti Szilvia

Szeretet-permet

Meg kell permetezni a lelkedet,

Különben a féreg-romlás öli meg

Ha megölöd az egód, csak az segíthet rajtad,

Mert a sátáni kés a szíved után kajtat.

Mint tekergő féreg, ami nem válogat,

A gonosz az emberi szívek után kutat.

Vezeti az önzés- és a harag szaga,

Mint a gyilkos cápát a véres víz maga.

Nem parfüm kell ahhoz, hogy megóvjad a lelked,

Sem kémiai méreg, hogy leöntsed a kerted:

Hogy elkerüld a romlást, a feneketlen vermet−

Egyetlen mód arra a szeretet-permet!

Kurmai-Ráti Szilvia 

Értem! Nem értem?

A családban mindenki tudja, mennyire szeretem az esőt. Olyankor a legjobb az udvaron topogni, tocsogni. Kifogásolja nagymama, nagyapa, de még a Butya kutya is vinnyog, ha esőkabát nélkül kiszaladok a csepegő, csorgó, szitáló vagy éppen zuhogó esőbe. Anya ilyenkor nem korhol, hanem kifut utánam, felkap az ölébe - ezt az esőnél is jobban kedvelem - és bevisz a házba. Előveszi a lepedőnyi zöld-piros kockás törölközőt, belebugyolál és magához szorít. Én is hozzábújok. Nagyiék pedig duzzogva panaszkodnak rám, hogy milyen engedetlen és buta gyerek vagyok. Pedig nem vagyok az, de ezt csak anya érti meg. Meg apa is megért, de ő másképp és csak este, mert akkor jön haza onnét, ahonnan anya mindig várja haza és ahonnan fizetést kap, hogy vehessünk csokit meg mesekönyvet.

Ha elkezd esni az eső az udvarunkon, és anya épp nincsen otthon, akkor nagyon hiányzik. Ráteszem mind a tíz ujjam az ablakra és csodálkozom, hogy belülről nem folynak le a cseppcsíkok, s nagyi ilyenkor rámszól, hogy összemaszatolom az üveget (pedig nem is maszatos a kezem). De a nagyit erről nem lehet meggyőzni, így nem is próbálom, hanem állandóan kérdezgetem tőle: Mikor jön már anya? ... mikor jön már ... mikor jön ... mikor ... miko ... mik ... mi ... ömmö ...? Nagyi soha nem mondaná, hogy öt perc múlva vagy egy perc múlva. Pedig mióta apa megtanította nekem, hogy vannak percek és ha egy percről van szó, akkor valami hamarabb bekövetkezik, mintha két percről lenne szó, s minél több ujjam felemelem, annál több percről beszélünk, s nincsen tizenegyedik ujjam, de majd egyszer azt is megértem, hogy tizenegy, mert az idősebb gyerekek tizenegyedik ujj híján is el tudnak addig számolni, ami rejtélyes. De ahogy növök - tudom -, nő velem az eszem térfogata is. A térfogat amúgy új szó, apától tanultam titokban, s úgy jegyeztem meg, hogy tér - ahová gyakran kisétálunk anyáékkal.