Kurmai-Ráti Szilvia

A diploma predesztinál...

1. Lehetőségek és lehetetlenségek 

Jobb, ha az ember lánya nem kezdi el fejtegetni főiskolai kukoricázásának szemeit, mert annak se vége, se hossza nem lenne. A lényeg,A diploma predesztinál hogy öt év után a rektor fásultan somolyogva neked is a kezedbe nyomja a diplomádat, s mehetsz vele, amerre látsz. Ezután átveszed a gratulációs virágcsokrokat szülőktől, rokonoktól, barátoktól, az utcán elhaladó ismeretlenektől. Este táncolsz, mulatsz a sorstársaiddal: azt hiszitek, a diplomának örültök így. Ám tévedtek. Az tesz boldoggá mindenkit, hogy vége a frász-közeli állapotoknak (i.e.: vizsgaidőszaknak). A másnap reggeli ébredés a súlyos ráébredést is magával hozza (Öt évvel mesterségesen meghosszabbítottam a gyermekkoromat. Ma viszont felnőtt lettem. Mi lesz ezután?). Üres tekinteted a padlóra csüng. A diploma jut eszedbe. Milyen is a színe? Még el sem olvastad, mi áll benne. Körbepásztázod a szobádat. HOL VAN a diplomád? Hírtelen eszedbe jut, hogy odaadtad anyukának, miután véget ért az ünnepség (Tessék, anyuka, íme a diplomám: ezért gürcöltél és spóroltál a háztartási költségeken. Csak meg ne bándd!).

Lassan tudakozódni próbálsz a lehetőségeidről. A lehetetlenségeidről is (igazán sajnálják, de az általad ismert városi iskolákban nincsen megüresedett állás). Kétségbe esel, amikor egykori „második otthonodban" (szülőfaludban!) a nagyra becsült igazgatóúr szóra sem méltat, amikor tisztelettel tanári állás felől érdeklődsz nála. Otthon anyuka jajveszékel, szidja a nagyra becsült igazgatóurat, majd rájön, hogy az illető szegről-végről rokonotok. Kapkodni kezd, felhúzza az ünneplő nadrágját, s elszántan indulni készül az iskolába, hogy a diri szeme közzé nézzen. Erélyesen kéred, ne menjen oda se fenyegetőzni, se megalázkodni. És azért sem lankadsz el. Most jössz rá: létezik olyan, hogy foglalkoztatásügyi hivatal, és nyilvántartásba vetetheted magadat a „birzsán".

Hónod alatt egy paksamétányi fénymásolattal (a kért dokumentumok másai) belépsz a váróterembe. Meglepetten veszed tudomásul, hogy immár harmincadmagaddal egyetemben próbálsz előrébb jutni a szűk folyosón. Mégcsak a díszpécser (ügyfélszolgálatos) hölgy vagy úr arcával sem tudsz megbarátkozni, mert embertömeg öleli körül. Senki nem beszélget senkivel. Inkább ellenséges a hangulat. Mintha féltenék tőled a még meg sem kapott állásokat, vagy attól tartanának, hogy „blátod" van valamelyik hivatalnoknál, s rögtön be akarsz menni, holott ők már régóta a sorukra várnak (amennyire ironikus az egész, annyira valószerű is ez a gondolkodásmód egyes esetekben). A sor olyan lassan halad előre, mintha hátulról húznák visszafelé. Persze, nem húzza senki. Felpaprikázódik a hangulat, amikor egy ukrán köntösbe burkolózott női hang közöl a népnek valamit (vége az ügyfélfogadásnak, mert elromlott a számítógépük). Ukránul azonban csak annyit értettél biztosan, hogy a hölgyike az imént valamiféle számítógépről tett említést. Értetlenül meredsz a kifaroló embertömegre. Mindenki szitkozódva oldalog el, egy magas férfi úgy belerúg az ajtóba, hogy megreccsen... Tanácstalanul ácsorogsz a hivatal ajtaja előtt, immár senki nincs előtted...

(Folytatása következik...)

2. rész

Kurmai-Ráti Szilvia