Kurmai-Ráti Szilvia

INTERJÚ NAGY ANDRÁSSAL (1925-2012), Búcsú

− Mikor született?

− Születtem 1925. július 18-án, Tiszapéterfalván.

− Mire tanították a szülei? Volt -e példaképe gyerekkorában?

− Hát, a példakép az vót, hogy hát én, mikor hároméves vótam, meghalt az anyám. És akkor már az apámnak második felesége vót az én anyám. És az én apámnak, amikor meghalt az anyám, már vót négy gyerek. Szóval, négyen vótunk testvérek. És akkor az apám már nem akart a sok gyerekek közé hozni egy idegen anyát, hogy esetleg rosszul viselkedjen velünk, mert lehet hallani aztat, hogy hát vannak olyan nők, hogy hát nem szeretik a gyerekeket, és inkább megölik, mint ahogy lehet hallani. Hát ezért osztán az apám kínlódott. Én vótam három éves, a bátyám vót öt éves, a másik testvérem vót nyóc éves, ez már lány vót, és akkor a harmadik testvérem vót tizenöt éves. Ő, mikor férjhez ment, rámaradtunk má' a másik két fiú...szóval én meg a bátyám arra, most már az a nővérem lett tizenöt éves, odanőtt, úgyhogy hát az viselte gondunkat. Szóval, egyik lánytestvérem is, a másik is lánytestvérem is viselte gondunkat. Mert csak apa vót és az apámnak kovács szakmája vót, magyarul kovács vót és én mindig az apám mellett segédkeztem és így aztán azt gondoltam, elmegyek én idegen helyre tanulni, mert odahaza mivelhogy én legkisebb voltam a családban, annyira elkényeztettek, hogy az ételben sokat nem szeretettem, válogattam. És, így gondolom, elmegyek idegenbe, hogy hát rászokjak az ételre, hogy ami van, azt kell megenni. Hát elmentem Fertősalmásra G.Bíró Lászlónál kovácsszakmát tanulni. Mert az nagyon hítt, hogy kéne neki segédkezni.

Fáradt nóta a kutyámról

Bután

Nézett rám a kutyám−

Így elmentem az esze után.

Mikor megvolt,

Mondtam: Nesze!

De neki nem kellett az esze.