Kurmai-Ráti Szilvia

Ha visszafordul a nyílhegy

Grafika - Juhász LászlóA zuhogó eső sarat gyúrt a hőség fojtó porából, és ütemesen kocogtatta az ablaküveget. Két srác unatkozva ücsörgött egy lépcsőház legfelső emeletének fogódzóján. Egyikük magyar, a másik ukrán fiú volt. Ez a körülmény azonban nem jelentett akadályt a beszélgetésben, mivel az ukrán Márkó egész jól kifejezte magát magyarul.

− Mit játsszunk?− kérdezte dünnyögve Márkó.

Mátyás, a másik, lehunyt szemmel ringatta a fejét. Mélyen gondolataiba merült. Kisvártatva csatakiáltásként harsant fel immár mélyülésbe hajló hangja:

− Játsszunk elképzelt történelmet!

− Az milyen?

− Teljesen egyszerű. Elképzeljük, mi lett volna, ha Magyarország nyertesen kerül ki a világháborúból.

− Mi lett volna?

− Meglátjuk. Előbb harcolj meg velem. Én leszek Magyarország, te meg a Szovjetunió. Fogd a puskádat. Ez most egy világháború− Mátyás egészen tűzbe jött.

Márkó nem tudta felvenni rögtön a magyar fiú hírtelen támadt „pörgésszámát":

− Nincs fegyverem...

− Ó, de tutyimutyi vagy! Ott van a sarokban egy súrolófa, vedd el azt!− kurjantott Mátyás. Ő maga falhoz támasztott seprűt ragadott a kezébe.

Rövid párbaj következett. A Magyarországot megszemélyesítő Mátyás már szavakban előrevetítette a győzelmét, ami be is igazolódott. Nagy testi erejével könnyedén lefegyverezte a sovány Márkót, így az alulmaradt a felmosós-seprűs világháborúban. Mindez viszont vidámságban zajlott: a fiúk nevetése visszhangzott a lépcsőház koszos csempéin.

− Most veszítettél. Magamhoz csatolom Kárpátalját. Plusz Ivanofrankivszkot.

− Ott nem él magyar!− kerekítette el szemét Márkó.

− Az nem érdekes. Csitt. Mostantól magyar állampolgár vagy te is− jelentette ki Mátyás ridegen.

− Nem akarok magyar állampolgár lenni!− tiltakozott az ukrán fiú.

− Kérdeztem én, hogy akarsz vagy nem akarsz? Vesztes vagy. Vesztessé tetted a fiaidat, az unokáidat és a szépunokáidat is. Hallgass a neved mostantól.

Márkó durcásan karba fonta a kezét.

− Ivanofrankivszkot elnevezzük Frankó Jancsi megyének.− röhögött Mátyás.− Mellette pedig meghúzzuk az államhatárt.

− Sztríjben lakik bábuska. Az már Lvivi oblaszty. Hozzá lehet menni?

− Naná, hogy nem. Előbb csináltass drága útlevelet hozzá. A nagymamókád pedig, ha jönni akar ide, vízumot szerezzen magának az útleveléhez, mert anélkül be nem engedem. Plusz, eszébe se jusson, hogy hoz neked pár házi tojást vagy füstölt kolbászt faluról, mert azt a határon elkoboztatom.

Mátyás kárörvendően hátba veregette társát, majd folytatta:

− Tanuld meg a magyar himnuszt. Ezentúl gyakran kell majd ezt énekelned.

− Hány versszak?

− Még ezt sem tudod? Nyolc. Most pedig sorolj fel költőket.

− Sevcsenkó, Leszja Ukrajinka...

− Hallgass!− kiáltott fel erőszakos hangon Mátyás− Ezentúl számodra csak Petőfi, Arany meg József Attila létezik, érted?

− Nem tudom, kik azok.− motyogott gyászos hangon Márkó.

− Majd a fejedbe verem, kik azok! Akarsz egyetemre menni?

− Igen...

− Felejtsd el. Ha nem ismered tökéletesen az összes apró részletét a magyar nyelvi szabályoknak és az irodalomnak, akkor sosem teszed le az emelt szintű érettségit!

− Tudod, hogy még nem is beszélek perfektül magyarul.

− Akkor senki vagy. Magyart kell nevelned a gyerekeidből, különben ugyanolyan senkik lesznek, min te. A legszebb az egészben, hogy te magad fogsz ezért úgy dönteni, hogy magyar iskolába iratod be őket az ukrán helyett! Fogalmuk sem lesz majd arról, ki az a Sevcsenkó és a Scse ne vmerla Ukrajina-t sem éneklik többé.

− Ti ne mozses robiti cej!− szipogta Márkó, aki teljesen átélte a hallottakat.

− Ha még egyszer meghallom, hogy ukránul beszélsz, sok pénzedbe fog kerülni! Vagy egyenesen börtönbe csukatlak!− Mátyás egészen kifordult önmagából. Lökdösni kezdte a szerencsétlen, letaglózott Márkót, hogy az majdnem legurult a lépcsőn. A dulakodás zajára kilépett az egyik lakás ajtaján egy tagbaszakadt férfi. Ingerülten rázta az öklét a két fiú irányába. Mátyás egy pillanat alatt kiesett a szerepéből. Mindkét fiú lóhalálában rohant le a lépcsőn. A panel bejáratáig meg sem álltak. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az ökölrázós alak letett az üldözésről, csak akkor néztek egymásra.

Márkó szólalt meg először:

− Nem jó játékot találtál ki. Soha többé nem akarom ezt játszani.

− Igazad van− felelt őszintén Mátyás−. Egy őrült pillanatom őrjöngte ki magát az előbb. Bocs. Focizunk?

Kurmai-Ráti Szilvia