Kurmai-Ráti Szilvia

A testvérség szentsége− avagy miért nem csupán kolonc a nyakadon 

Hihetetlen, valószerűtlen, élhetetlen. Ilyen volt testvér nélkül élni. Ám, ha első gyerek vagy, kikerülhetetlen szakasza az életednek az, hogy néhány évet egykeként tengess le. Az álig bebugyolált, picurka pelenkás csomag megérkezésével azonban kezdheted áldani a Feladót. Hiszen ez az apró ember kulcs ahhoz, hogy életed új, tartalmas ás izgalmas szintekre emelkedjen. (Nem is beszélve arról, mennyire büszkén jelentheted ki az oviban, hogy egyke léted dicstelen véget ért).

Ne hidd azt, hogy míg pöttömnyi a testvéred, úgy nem lehet vele (mellette, általa) JÁTSZANI. Például, ha lepottyan a cumija, azt fel lehet venni...S ha Anya éppen másra figyel, akár be is lehet azt a csábító szájbavalót kapni, kóstolgatni (ilyen esetekben az akciót gyorsan és félreeső helyen érdemes végrehajtani, mert ha Anya észreveszi, akkor jaj neked!) Ó, és az a bámulatos babakocsi... Amikor senki nem figyel, akkor te irányíthatod jobbra-balra. Bárcsak egy kétségbeesett hang ne üvöltene az ablakból (Mit csinááááálsz? Neekitolod a faalnak! Vigyáázz, a viráágok!). Amikor sír, akkor pedig milyen jó vele együtt bömbölni! Így nemcsak az együttérzésedet mutatod meg, hanem pajkosan emeled a decibel-erősséget.

Ébredés után első gondolatod a testvéred.

Képzelt riport az Internettel

− Üdvözlöm. Önnek óriási sikere van világszerte. Nincs olyan ember manapság, aki ne hallotta volna a nevét, vagy ne került volna kapcsolatba önnel. Megsúgná, kérem, mi ennek az óriási népszerűségnek a titka?

− Nincs titkom. Az imént nagyon helyesen kifejtette, hogy bármelyik ember számára elérhető vagyok az Arktisztól az Antarktiszig. Intelligenciám határtalan, minden kérdésre milliónyi választ tudok adni, tanítom az emberiséget, általam nyílik ki a világ, bölcsességem előtt leborulnak nagyok és kicsinyek, reggeltől reggelig állok bárkinek a rendelkezésére...

− Elnézést, hogy félbeszakítom, de nincs sok időm erre a riportra, tehát fogjuk rövidre. A következő kérdésem: ön szerint van értéke a klasszikus, nyomtatott betűnek, azaz a könyveknek a huszonegyedik században?

− Az ember gondolkodó lény, ami megkülönbözteti a többi élőlénytől. Már az őskorban megtalálta a módját annak, hogy gondolatait megossza másokkal: így születtek a barlangrajzok. A hieroglif írás és a piktogramok korszakát a betűírás követte: az ósémita és a foinik ábécék....

− Bocsánat, de a kérdésemre szíveskedjék választ adni, ahelyett, hogy ismét eltér a tárgytól. A félreértések elkerülése végett: leülnek az emberek manapság egy jó könyv mellé?

−(nevetés)

A diploma predesztinál...

2. „Ki ide betérsz, hagyj fel minden reménnyel!" ?

Aztán, hogy a fenti szituációban ki mit cselekedik, nem tudom. Számomra (mert bizony ott álltam) két variáció kínálkozott: utána rohanok és megkérdezek egy szitkozódót, hogy mit mondott a nő, vagy megkérdezem magától a nőtől. Az utóbbi mellett döntve (tegnap még az előbbi mellett döntöttem volna, ma viszont rájöttem, hogy aki titokban próbál érvényesülni, az szélmalomharcot vív) tétován bekopogtattam az ajtón.

− Scso vi khotyili?− mordult rám az ügyfélszolgálatos köszönés helyett (karcsú volt, széparcú, de a hangneme és a hangsúlya inkább egy sárkányhoz illett volna).

− Dobrij deny, vibacste, brala ci dokumentyi, ja vcsitelyka, vákánsziju khocsu bi otrimáti (Ezt a mondatot már az ajtóban ülve begyakoroltam, nyögés, akadozás nélkül adtam elő, szempilláimat okosan megrebegtetve. Görcsös koncentrációmban mégis tősgyökeres magyar, tájszólásban beszélő, nyelveket nem ismerő nagymamám villant az agyamba, mintha ő próbált volna ukránul beszélni az én számon keresztül).

A sárkánymodorú szépségkirálynő szemöldökét összeráncolta, s ennyit mondott:

− Nyicsoho ne rozumiju.