A testvérség szentsége− avagy miért nem csupán kolonc a nyakadon
Hihetetlen, valószerűtlen, élhetetlen. Ilyen volt testvér nélkül élni. Ám, ha első gyerek vagy, kikerülhetetlen szakasza az életednek az, hogy néhány évet egykeként tengess le. Az álig bebugyolált, picurka pelenkás csomag megérkezésével azonban kezdheted áldani a Feladót. Hiszen ez az apró ember kulcs ahhoz, hogy életed új, tartalmas ás izgalmas szintekre emelkedjen. (Nem is beszélve arról, mennyire büszkén jelentheted ki az oviban, hogy egyke léted dicstelen véget ért).
Ne hidd azt, hogy míg pöttömnyi a testvéred, úgy nem lehet vele (mellette, általa) JÁTSZANI. Például, ha lepottyan a cumija, azt fel lehet venni...S ha Anya éppen másra figyel, akár be is lehet azt a csábító szájbavalót kapni, kóstolgatni (ilyen esetekben az akciót gyorsan és félreeső helyen érdemes végrehajtani, mert ha Anya észreveszi, akkor jaj neked!) Ó, és az a bámulatos babakocsi... Amikor senki nem figyel, akkor te irányíthatod jobbra-balra. Bárcsak egy kétségbeesett hang ne üvöltene az ablakból (Mit csinááááálsz? Neekitolod a faalnak! Vigyáázz, a viráágok!). Amikor sír, akkor pedig milyen jó vele együtt bömbölni! Így nemcsak az együttérzésedet mutatod meg, hanem pajkosan emeled a decibel-erősséget.
Ébredés után első gondolatod a testvéred. Bővebben...
Értem! Nem értem?
A családban mindenki tudja, mennyire szeretem az esőt. Olyankor a legjobb az udvaron topogni, tocsogni. Kifogásolja nagymama, nagyapa, de még a Butya kutya is vinnyog, ha esőkabát nélkül kiszaladok a csepegő, csorgó, szitáló vagy éppen zuhogó esőbe. Anya  ilyenkor nem korhol, hanem kifut utánam, felkap az ölébe - ezt az esőnél is jobban kedvelem - és bevisz a házba. Előveszi a lepedőnyi zöld-piros kockás törölközőt, belebugyolál és magához szorít. Én is hozzábújok. Nagyiék pedig duzzogva panaszkodnak rám, hogy milyen engedetlen és buta gyerek vagyok. Pedig nem vagyok az, de ezt csak anya érti meg. Meg apa is megért, de ő másképp és csak este, mert akkor jön haza onnét, ahonnan anya mindig várja haza és ahonnan fizetést kap, hogy vehessünk csokit meg mesekönyvet.
Ha elkezd esni az eső az udvarunkon, és anya épp nincsen otthon, akkor nagyon hiányzik. Ráteszem mind a tíz ujjam az ablakra és csodálkozom, hogy belülről nem folynak le a cseppcsíkok, s nagyi ilyenkor rámszól, hogy összemaszatolom az üveget (pedig nem is maszatos a kezem). De a nagyit erről nem lehet meggyőzni, így nem is próbálom, hanem állandóan kérdezgetem tőle: Mikor jön már anya? ... mikor jön már ... mikor jön ... mikor ... miko ... mik ... mi ... ömmö ...? Nagyi soha nem mondaná, hogy öt perc múlva vagy egy perc múlva. Pedig mióta apa megtanította nekem, hogy vannak percek és ha egy percről van szó, akkor valami hamarabb bekövetkezik, mintha két percről lenne szó, s minél több ujjam felemelem, annál több percről beszélünk, s nincsen tizenegyedik ujjam, de majd egyszer azt is megértem, hogy tizenegy, mert az idősebb gyerekek tizenegyedik ujj híján is el tudnak addig számolni, ami rejtélyes. De ahogy növök - tudom -, nő velem az eszem térfogata is. A térfogat amúgy új szó, apától tanultam titokban, s úgy jegyeztem meg, hogy tér - ahová gyakran kisétálunk anyáékkal. Bővebben...
A tinilány és...
...a fiúk
A tinilánynak mindig tetszik valaki. Ezt kifejezheti a kedves irányába küldött hosszú, bárgyú tekintettel, feltűnőségből hirtelen harsánnyá válással (rossz színészi tehetséggel), vagy éppen az ellenkezőjével: villámgyors helyzetfelismerés utáni sebes helyváltoztatással, szemlesütéssel, a láthatatlanná válás megkísérlésével. A vonzódás lehet:
a) ősidők óta tartó (még az általános iskoláskorban elkezdődött). Ennek klasszikus tárgyai: a barátnő bátyja (soha nem öccse), a báty barátja, a srác a szomszédból, az osztályból, az iskolából, a pult mögül, stb.
b) hirtelen lángra lobbant szerelem. Az egyetlen egyszer látott, kedvesen mosolygó fiú iránt, akivel ugyanabban a pillanatban keltek át a zebrán, vagy szembejővén egymással nagy forgatagban, nem tudták, merre kerüljék ki a másikat, stb.
A tinilány állandóan fantáziál a kiszemeltjéről. Többször is, többféleképpen elképzeli, hogy a fiú buliban felkéri táncolni, hazakíséri, feleségül kéri.
...a barátnők
A tinilány elmaradhatatlan kísérői (szlengszóval élve: csatolmányok). Megjelenésükkel általában egymást tükrözik. A barátnők jobb és bal oldalt elengedetlenek:
a) az iskola területén
b) a mellékhelyiség felkeresésekor (különösen)
Bővebben...
|
Lecsapolt elme
Színes, fáradt fények vibráltak a padlón, homály lengte be a termet. Alaktalan embermassza hömpölygött a tánctéren, a dobhártyákat kíméletlenül döngette az ütem (ugyanis a zene nevet méltatlanul viselte volna az a bántó hangfolyam, ami a nyikkanásig tekert erősítőkből nyargalt elő).
Ezen mesterségesen előállított egészségkárosító körülmények között foglalt helyet a Lány. Harmadszorra sikerült akkorát kiáltania, hogy a pultos végre megértette, mit kér. Miután megkapta az italát, bágyadtan iddogálni kezdte. Fejfájás és a magányosság szorító érzése szomorította alaphangulatát. A szemben lévő színes italosüvegek szemlélésétől a gyomra is megfájdult, így jobbnak látta megfordulni és az asztalokon pihentetni füstmarta szemét. S meglátta! Megfejthetetlen szempár fúródott bele a tekintetébe. Benne a vonzás, a varázs, a titok, a fekete mélység... Eltűnt a táncparkett, a zsongó, vonagló tömeg, mélybe zuhant a potméter... Hófehér felhőn ült már a Lány, vele szemben az erotikus rejtély szobra. A szobor keze megmozdult, hívogató mozdulatot tett. A Lány pedig röpült feléje habos fellegének puhaságában, sóvárgón. Az idegen férfi megcirógatta a Lány arcát− olyan volt ez a simogatás, mint a kora tavaszi szellő borzongató, langyos érintése. S már szálltak is a légben összefogózva, jeges hegycsúcsokat súrolva, reszketve. Táncuk egyre csak gyorsult, pörögtek a fagyos űri csendben. Látószerveik összeolvadtak, látták egymás gyönyörűségeit.
− Soha sem hittem, hogy létezik ilyen extázis− suttogta a Lány.
Bővebben...
Ha visszafordul a nyílhegy
 Grafika - Juhász LászlóA zuhogó eső sarat gyúrt a hőség fojtó porából, és ütemesen kocogtatta az ablaküveget. Két srác unatkozva ücsörgött egy lépcsőház legfelső emeletének fogódzóján. Egyikük magyar, a másik ukrán fiú volt. Ez a körülmény azonban nem jelentett akadályt a beszélgetésben, mivel az ukrán Márkó egész jól kifejezte magát magyarul.
− Mit játsszunk?− kérdezte dünnyögve Márkó.
Mátyás, a másik, lehunyt szemmel ringatta a fejét. Mélyen gondolataiba merült. Kisvártatva csatakiáltásként harsant fel immár mélyülésbe hajló hangja:
− Játsszunk elképzelt történelmet!
− Az milyen?
− Teljesen egyszerű. Elképzeljük, mi lett volna, ha Magyarország nyertesen kerül ki a világháborúból.
− Mi lett volna?
− Meglátjuk. Előbb harcolj meg velem. Én leszek Magyarország, te meg a Szovjetunió. Fogd a puskádat. Ez most egy világháború− Mátyás egészen tűzbe jött. Bővebben...
|
MEGYEK, MEGYEK... UTÁNATOK
Elgondolkodom a pénzügyeimen. Amint a gyűjtőfogalom is mutatja, az ügy tárgya pénz. Ebben az esetben leírhatom a tárgy hiányát. A gyűjtőfogalom azonban életszerű: hogy miképpen fogok gyűjteni, az csak fogalom. A törvény szerint én még nem kaphatok járandóságot. Munkát jótét lélekként vállalhatok, még meg is dicsérik az embert ilyenkor. Bezzeg ha fizetnének érte, akkor már eljárnának ellenünk. Jól kibabrált az alkotmány a magamfajtával. Az állam láthatatlan és ezért kérlelhetetlen keze odanyom az iskolapadba, amíg jónak látja. Hogy miből élek a tudásgyarapító évek alatt, azzal vajmi keveset törődik. Félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy az étel és a szállás, amit otthon kapok, nálam nem meríti ki a „megélés" tárgykörét. Nem is tudják a parlamentben, hogy milyen morális válság fenyeget engem. Ugyebár, ha valaki nem kapja meg, amire nagyon vágyik, az hamarosan szomorú lesz. A bánat pedig nőttön-nő, majd állandósul. Alakot ölt a tartósbúbánat, amit a nyugatról belengő szavak divatja szerint már nálunk is depressziónak neveznek. Eme lelki gond pedig hajlamos kitermelni a kettős személyiséget: az egyik személyiség próbálja kihúzni búskomor társát a pszichés kátyúból különféle ötletekkel, mint például:
− Raboljunk ki egy bankot, megoldódik a bajunk.
Bővebben...
Kompromittálás
− Anyukám üzeni: szeretné, ha a tanárnő kompromittálna engem− lépett mellém Karcsika az óra végét jelző csengő után. Az idegen szó használata büszke, egyenes tartást kölcsönzött az egyébként pöttömnyi harmadikosnak. Már-már fensőbbségérzet költözött a csillogó gyerekpupillákba, míg a válaszomra várt.
− Biztos vagy a dolgodban?− billentettem kissé félre a fejem, így az arcomról majdnem lecseppent a széles mosoly.
A gyerek bólintott. Mosolyvirágok nyíltak az ő ábrázatán is. Ám hírtelen lehervadtak, amikor így szóltam:
− Eljársz majd hozzám, haza, hogy megalázzalak, vagy keresselek fel? Hetente egyszer, vagy többször szégyenítselek meg?
Döbbent pillantását látva megsajnáltam. Elmagyaráztam neki, hogy a korrepetálást összetévesztette a kompromittálással. Karcsika érdekes gyerek. Ugyanazokat a szavakat, hangsúlyt, hanglejtést használva újra előadta a mondandóját (talán egy kicsit hátra is lépett az asztaltól, hogy ismét előre léphessen):
Bővebben...
|
|
Novellák
