Kurmai-Ráti Szilvia

Pista vonatálma

Szegény legény koromban

Ott éltem a koromban.

Fejem fölött égő nap−

Így telt-múlt a sok hónap.

Nekem a kéményseprő-lét

Sosem hozott szerencsét.

Lyukas maradt a zsebem:

Nem volt soha MÁV-jegyem.

Bámultam a vonatra,

Hogyan száguld amarra.

Bárcsak egyszer felvenne,

Elvinne délkeletre.

Megkérdezné a masiniszta:

−Hogy vagy, kedves fiam, Pista?

A kalauzt meg karon fognám,

Meghívnám, hogy legyen komám.

Kényelmesen utaznék,

Alattam egy puha szék,

Úgy suhanna el a táj,

Mint a légben a madár.

Ha csend van, akkor hárfáznék,

Vagy az utasokkal kártyáznék.

Országunkhoz

Elvetted a hazánk,

Evetted a nevünk.

De nem némíthatod szánk’:

Isten nem vagy nekünk!

Elveszed a fiunk’?

Elveszed a lányunk’?

Nevetsz, ahogy sírunk?

Etetsz, ahogy hányunk?

Gyilkolod a betűnk’?

Bünteted a szavunk’?

Szaporítod tetűnk’?

Hogy élni se akarjunk?