Kurmai-Ráti Szilvia - Novellák
A szókés-készlet
A szókés-készlet
Két hétig volt távol a kislány. Nem ám akárhol. Pesten! Soha azelőtt nem volt még Magyarországon sem. Szülőfalujától legtávolabb Ungváron járt − ott is csupán a piacon fordult meg a szüleit kísérve. De két hét Pesten! Előtte osztás-szorzás, elmehetsz-nem mehetsz. A levelezőtársa, Waghy Dorka, biztosan aranyos kislány. Mindenesetre kedves tőle, hogy meghívta. Hadd menjen hát el hozzá, és lássa meg a szép magyarhont. Az aggódó, hazaváró anyai ölelés már tizennégy napja váratott magára. Az asztalon válogatott finomságok sorakoztak: aznapi, kemencében sült kenyér, házilag köpült vaj, frissen fejt tej, édes-piros kerti alma. Minden a hazatérő tiszteletére. Az előbb említett, féltő ölelés végre-valahára kiteljesíthette önmagát. A két asszonyi kar a meghatottságtól szinte erejét vesztve szorította a gyermeki hátat. − Csakhogy hazajöttél végre! Kimondhatatlanul örülök! Mióta elmentél, esténként nyugtalanul alszom. − Feleslegesen.− reagált röviden anyja szavaira a kislány.− Tessék, ajándék Pestről − azzal átnyújtott egy csinosan, áttetsző papírba becsomagolt képkeretet. − Csodaszép! Köszönöm!− lelkendezett őszintén az anya.− Biztosan éhes vagy a hosszú út után. Nézd, itt van egy kis uzsonna − mutatott az asztalra. − Vajas kenyér? − fintorgott a kislány − Nem kérem. Pesten csak csokis kenyeret ettünk. A tejet sem kérem. Zacskósat akarok inni. − Zacskósat? Hiszen az olyan, akár a fehér víz. Az íze is furcsa. Nem szoktunk olyat venni. − Márpedig ezentúl csak azt iszom. Déli gyümölcs nincsen? Pesten ananászt és avokádót ettünk, nem almát.
|
Ovisok
Ovisok
− Láttam az ablakból, hogy biciklin hoztak az oviba. Nekünk Mercédeszünk van.− vágott fel az ötéves Andorka Jánoska előtt. − Szeretem a biciklizést. Saját szelet csinálunk magunknak, ami mindenhová velünk jön.− válaszolt őszintén a négyéves János.− Amúgy foltos a pulóvered. − Ez eredeti Puma sportfelső. Csak márkás ruhát vesz rám anyu sok pénzért, szaküzletből.− emelte fel az orrocskáját az ötéves. − Nem tudom, mi az a szaküzlet, de anyukám nem vesz foltos ruhákat rám. Vagy ha piszkos lesz valamim, azt kimossa. − Nekem ötször hatos emeleti szobám van, egyedül az enyém!− kontrázott Andorka. − Mi a bátyámmal ketten alszunk egy szobában. Így nem félek, ha eloltjuk a villanyt elalvás előtt. −volt az örömteli válasz. −Szerintem − tette hozzá −, félnék egy ötször hatos egyedüllét szobában. − Bármennyi pizzát megehetek naponta. Telefonon szoktam rendelni, és azt tesznek rá, amit csak kérek.− Dobbantott egy nagyot Andor.
Játékkockák
Játékkockák
Felnőtt gyerek volt már. Sokszor rossz helyen gyülemlettek fel a kék fények, zavart az idő, mert minduntalan sietett, és a fiút ott-otthagyogatta bizonyos terekben, ahol nem kerekedtek ki a gondolatok. Gyakran mondogatta hunyorgó belső szemének: ─Tudom, valahol ott maradt valami. De ne félj, mindent visszamenőlegesen visszakeresünk és megtalálunk. Aztán egymásra rakjuk az összes elgurult játékkockát. Tétován nyúlt a keze a Biblia után. Elhatározta, megkeresi Istent; ő száz százalékos segítség lenne a tervhez. Viszont csak faltól falig tapogatózott. Elmerült igetavakban, kicsit fulladozott, majd belekapaszkodott kósza deszkasorokba, hogy rásüssön az arcára a fény. Ám az építőkockák továbbra is elszórtan hevertek különböző dimenziók vonzásában, és az idő egyre mélyebb karcolatokat vésett beléjük. A hajnal elkezdi feloldani az éjszakát, és fáradtan érkezik haza, ki tudja, honnan. Ilyenek ezek a pirkadatok, elmennek messzire, talán be is rúgnak egy kicsit, haragszanak a világra, mert arra csak haragudni lehet. Aztán jön a rövidtávú emlékezetkiesés, s ha megkínozzák, se képes elmondani, hol, hogyan töltötte az éjszakát. A fiú együtt érez a hajnallal. Muszáj megjelenni ott, ahol elvárják, különben nagy galiba fog keveredni, dühös pillantások, bérmegvonás, tán még elbocsátás is fenyegetheti.
|
Emelt szintű tűzpróbaEmelt szintű tűzpróba
Van, hogy csak úgy röppennek tova az évek, mint (az egyébként) gondtalan madárkák a megrezzent bokorról. Aztán a bokor végül úgy megrázkódik, hogy a kis szárnyasok többé nem térhetnek vissza rá. Ez az utolsót rezzenő cserje a középiskola a tizenegyedikes diák számára: számomra. Eddig csak firkáltam titokban a padot nap mint nap, kicselezve a tanárok szigorúam hozzám is intézett fejtágító mondatait (ki vágyik arra, hogy a növekvő információhalom szétfeszítse a fejét). Ám a középiskolai pályafutásom a végéhez közeleg, maholnap felnőtt leszek ügyes-bajos felnőtt dolgokkal (gazdasági válság egyéni túlélése, párválasztási mizéria, munkahelykeresés illetve annak gyors elvesztése, gyereknevelési gondok, stb). Viszont ne szaladjunk olyan messzire, előbb le kell tennem az érettségi vizsgák végtelen sorozatát. Illetve, mivel szeretnék az előkelően hangzó értelmiségi réteg tagja lenni, nem ártatna egy diplomácska. Ennek viszont egyik súlyos előfeltétele a végzős magyar diákok sorait kegyetlenül megfaragó, kissebségérzetet sugalló emelt szintű érettségi ukránból, ukránul. Nem tagadom, az állam gondoskodott a nyelvoktatásomról oly módon, hogy mióta az iskola fogalmát ismerem, parancselvűen járul hozzá az ukrán óra jelensége. Szülők és tanárok méltán bölcs tanácsát szem előtt tartva próbáltam megtanulni ezt az erősen mozgó hangsúlyú nyelvet.
|