Kurmai-Ráti Szilvia

Evangelizációs esték Beregszászban

Isten különösen nagy kegyelméből kifolyólag alkalomról alkalomra megadatik az a lehetőség számunkra, hogy addig ismeretlen lelkész tolmácsolásában hallhassuk az evangéliumot.

Csodálatos az, hogy mindannyian mások vagyunk. Ahogyan külsőleg is különbözünk egymástól, úgy nincs két olyan ember sem, akinek egyforma lenne a egyénisége, hangja, hanghordozása, beszéddallama. Gyülekezetünk lelkészei is különbözőek, így eltérő stílusban szólalnak meg az istentiszteletek alkalmával. Mindegyiküknek megvan a maga sajátos eszköztára (ahogyan meg akarják érinteni a gyülekezet tagjainak érzéseit, világlátását, lelkét), miközben az élő Ige kel szárnyra ajkaikból. Nemrég egy olyan lelkipásztor szólalhatott meg közöttünk az evangelizációs esték alkalmával, akit addig nem ismertünk, aki kellemes várakozást, egészséges kíváncsiságot keltett fel bennünk: vajon milyen igéket helyez majd a lelki tarisznyánkba , hogyan szólal majd meg, keresi –e majd a szemkontaktust hallgatóságával.

A szép magyar szó, ami határon túlról érkezik, már önmagában is nagy öröm, főképpen, ha Isten igéjét hordozza magában. Mudi Róbert tiszteletes úr Felvidékről érkezett hozzánk. Elmondása szerint, mielőtt eljött volna Beregszászba, az Úrhoz fohászkodott azért, hogy helyezze a szívére azt az igeszakaszt, amivel meg kell szólítania a beregszászi reformátusokat. Így választotta ki számunkra a Bartimeus nevű, világtalan koldus történetét: a vak, nyomorult Bartimeus, aki az útfélen feküdt, meghallotta, hogy Jézus, Dávid Fia a közelében van. Ekkor olyan fokú bátorság költözött a szívébe, hogy erején felül kezdett el kiáltozni az Úr kegyelméért, így meggyógyulhatott. Mi, huszonegyedik században élő, református magyar emberek is tudjuk, hogy Jézus lelke közöttünk van, mégse kiáltunk hozzá. Bartimeushoz hasonlóan világtalanok a szemeink és rongyos, piszkos a lelki ruházatunk, akárcsak az ő testi holmija volt. Neki azonban volt hite és bizalma az Isten gyógyító erejében. Mi viszont időről-időre maradunk a jól megszokott vakságunkban és rongyainkban, noha csak kiáltanunk kellene, felismerve Őt, és megnyílnának ezek a vak szemek!

Újonnan megismert felvidéki lelkipásztor testvérünk nem zárkózott el a hívekkel való beszélgetésektől sem. Meghallgatta úgy a betegségben szenvedő- , mint a gyermeke alkoholizmusa miatt aggódó- és a gyermektelenség okán gyötrődő házaspár életbeszámolóját. Az evangelizációs alkalmakon pedig tiszta szívből könyörgött értük az Istenhez.

Kiderült az is, hogy a tiszteletes úr bizalomkeltő külseje mögött bizalomkeltő belső világ rejtőzik. Bizonyítja ezt az a tény, hogy őszintén kitárulkozott a hallgatósága előtt, hiszen kendőzetlenül említette meg saját, emberi gyarlósága miatt bekövetkezett bűntudatát és gyötrődését. Az én meglátásomban az emberek csak úgy tudnak igazából közel kerülni egymáshoz, ha színt vallanak saját esendőségükből kifolyólag. Így a másik ember, beletekintve a saját életébe, párhuzamot vonhat a hallottakkal és tulajdon múltjával, jelenével kapcsolatban.

Az evangelizációs alkalmakat rendkívül színessé és élvezetessé tette a zene és a sok, gyönyörű hanggal megáldott szolgálattevő.

Mindent összevetve, hálát adok Istennek, hogy lehetővé tette számomra, hogy halljam Mudi Róbertet megszólalni templomunk szószékén. Isten által hozzánk küldött, kedves, őszinte hang volt ő közöttünk. A gyülekezetünk nevében is kívánok számára az Úrtól megáldott, hosszú, lelkiekben gazdag és eredményes szolgálatot.

Kurmai-Ráti Szilvia

BRE