Krisztusi erő és remény
Bemutatjuk a KRISZ-t – egy igazán lelkes és aktív keresztyén ifimozgalmat
Az önfeledt és sokszor az értelmes határokat felrúgó szórakozás, a bulizós életvitel mellett nagyon sok fiatal életében kiemelt helyet foglal el a vallásosság, a hit. Krisztusnak szentelt élet, csodálatos énekek, vidámság, játék, sport, kulturált szórakozás, szeretetteljes légkör – ezek jellemzik a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) tagjainak mindennapjait.
Az alábbiakban Kiss Bertalannal (a fenti képen), a KRISZ főtitkárával beszélgetünk.
– Bemutatnád a KRISZ-t néhány mondatban?
– Református ifjúsági szövetségünk 2002-ben alakult abból a célból, hogy összefogja és szervezze a fiatalok tevékenységét Kárpátalján. Előtte is létezett egyházi ifjúsági aktivitás, de csak gócpontokban. A KRISZ alulról kezdett el építkezni, nem pedig az egyház döntötte el, hogy szükség van egy ifjúsági szervezetre. Fiatalok érezték úgy, hogy a különböző erők egyesítése révén egy szervezetet kell létrehozni annak érdekében, hogy az Isten ügyéért való ifjúsági munka egy helyen összpontosuljon. Így alakultunk meg. Céljaink a következők: egyrészt, hogy hirdessük az evangéliumot a fiataloknak, másrészt, hogy erősítsük és bevonjuk a KRISZ életébe mindazokat, akik megtértek. Továbbá segítséget nyújtunk ificsoportoknak, gyülekezeteknek.
– A honlapotokon található egy toborzó kisfilm, arra buzdítjátok a fiatalokat, hogy csatlakozzanak hozzátok. Miért jó a szervezethez tartozni? Mit tudtok nyújtani nekik?
– Tagokat azért toborzunk, hogy erősebb legyen a szevezeti egység. Igazából nekünk van szükségünk a fiatalok kreativitására, szolgálatkészségére, hitére, imádságaira. Ha valaki szolgálni akar az Úr Jézus Krisztusnak, és előre szeretné vinni az ügyét, a KRISZ jó hely erre. Komoly alapelveink vannak, a Szentíráson alapulnak. Minél többen csatlakoznak hozzánk, annál életképesebbek leszünk.
– Beregszászban van egy szép, felújított, KRISZ-pont nevű központotok. Milyen programoknak ad otthont az épület?
– Havonta rendezünk KRISZ-szövetségi alkalmat, ahová hívő fiatalok járnak. Játékesteket is tartunk külön a beregszászi gimnazistáknak, külön a főiskolás fiataloknak. Vasárnap délutánonként rendszerint Forráspont-istentiszteleteket szervezünk azoknak, akik valamilyen okból – legtöbbször utazás miatt – nem tudtak részt venni lakhelyükön a délelőtti alkalmon. Ifivezető-találkozóknak is otthont ad a KRISZ-pont, azontúl leány- és legénykonferenciáknak. Az épület felső szintjén 20–25 személynek elegendő szálláshely van. Ha valaki úgy érkezik Beregszászba, hogy szállásra lenne szüksége, nálunk nyugodtan jelentkezhet. Korábban azt terveztük, hogy egy keresztyén kávézót is üzemeltetni fogunk, azonban jogi és gazdasági okok miatt ez a tervünk meghiúsult.
–Sajnos létezik egy olyan sztereotípia, hogy a vallásukat gyakorló keresztyének mind komoly, vaskalapos emberek, akiknek nevetni sem szabad. Mi a véleményed erről?
– Ha valaki közelebbről megvizsgál egy keresztyén embert, az észreveszi, hogy az illető nem vaskalapos, se nem prűd. Ugyanis egy ilyen sztereotípia is létezik, hogy akik Istenbe vetik a bizalmukat, azok prűdek. Ez sem igaz, hiszen maga a Biblia sem prűd. Vegyük például az Énekek Énekét, ami valóságosan beszél a férfi–nő kapcsolatról. Ha a saját életemre nézek, akkor nyilvánvalóvá válik számomra, hogy csupán addig voltam keserű és szomorú, amíg az Istennek át nem adtam magam. Azóta vidám, jó kedélyű ember vagyok. Akik hívő testvéreim, azok is ugyanígy vannak vele. Úgy gondolom, hogy az embernek ez esetben nem beszűkül, ellenkezőleg, kiteljesedik az élete. Máshogyan tekint majd a világra. Aki másképp gondolja, az valószínűleg olyan embereket látott, akik nem Istennek adták át magukat, hanem valamiféle vallási dogmáknak. Isten nem azt kéri tőlünk, hogy vallási dogmákat tartsunk be, hanem azt, hogy kapcsolatunk legyen Vele. Aki olvassa az Evangéliumot, észreveheti, hogy maga Jézus Krisztus sem volt egy savanyú ember, sokkal inkább szenvedélyes, és sokszor humoros is. Hogy csupán egy példát említsek, amikor azt mondta, hogy "könnyebb a tevének átmenni a tű fokán..." - szerintem elég viccesnek hangozhatott abban a korban, és ma is mókásnak hat. A keresztyén ember Jézust tekinti példának az életében, s aki úgy gondolja, hogy ez egy savanyú élet, az nagyot téved.
– A te meglátásodban mi az oka annak, hogy manapság sok fiatal mégsem keresi Isten közelségét?
– Van rengeteg más lehetőség, amit kereshetnek. Az ördög így dolgozik: nem megtiltja azt, hogy te keresd Istent, hanem ad egyéb alternatívákat. Olyan szépen kiszínesíti ezeket, hogy teljesen félrevezeti a fiatalokat. Aztán később meg lehet tapasztalni, mi ennek a következménye: rengeteg élet zsákutcába jut.
– Mit kell tennie annak, aki tagja szeretne lenni a közösségnek?
– Első lépésként komolyan kell vennie az alapelveinket. Második lépésként ki kell tölteni egy jelentkezési lapot: így születik meg a KRISZ-tagság. Innentől fogva felhívjuk majd a jelentkező figyelmét az alkalmainkra levélben. Nem azt várjuk el újdonsült tagjainktól, hogy rögtön álljanak be az élvonalba, hogy "ők kapják az első golyókat", hanem azt, hogy kinek mit adott Isten, annak megfelelően tudja szolgálni szervezetünket. Végezetül szeretném felhívni azon fiatalok figyelmét, akiknek kedvük támadt részt venni a KRISZ valamelyik alkalmán, hogy április 17-én, reggel 9 órától kerül megrendezésre a Lendület elnevezésű ifjúsági találkozónk Salánkon. Nagy szeretettel várunk mindenkit. Gyertek el és győződjetek meg személyesen!
Kurmai-Ráti Szilvia