Kurmai-Ráti Szilvia

Anyós körkép vidékünkön

A szülésznő boldogan azt kiáltja: kislány! Az újszülöttnek még fogalma sincs róla, de egy másik édesanya már akaratlanul is nevelgeti számára a majdani férjet. S hogy az anyuka milyen szívvel engedi később el a „kisfia" kezét, mennyire könnyen áll félre a menye útjából, lényegében az fogja meghatározni azt a kikerülhetetlen kapcsolatot, amelyet anyós-meny viszonynak neveznek. Ha ez utóbbi nem minősül megfelelőnek, sőt, folytonos konfrontálódások okává válik, az sajnos lassan ölő mérget csepegtet a fiatal pár kapcsolatába is. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen áldatlan helyzet felemészti az egyén lelki- s ennek folytán a testi egészségét is, legyen szó menyről, anyósról, férjről, apósról vagy éppen a legártatlanabbról: a gyermekről.

Büszkén elmondhatom, hogy a férjem édesanyja a legjobb szándékú és legtapintatosabb anyós, akit kaphattam. Kíváncsi voltam azonban arra, szűkebb pátriánkban hogyan jellemezhető általában a meny-anyós kontaktus a fiatalasszonyok szemszögéből. Ennek kiderítésére szociológiai mini felmérést végeztem: harminchárom feleségnek tettem fel a következő kérdést: neked milyen az anyósoddal való kapcsolatod? Ellenben, mielőtt kifejteném a néhol igencsak meglepő eredményeket, közelítsük meg a témát egy másik aspektusból is: milyen napát szeretnének majd maguk mellé (avagy maguktól távol) a hajadonok? Hogy ezt felszínre hozzuk, tíz lányt kérdeztem meg, akik készséggel válaszoltak. Renáta (Kisgejőc) például a következő dolgokat várja el a leendő anyósától: ne szóljon bele a fiatalok dolgaiba (csak ha megkérik rá), ne tápláljon magában olyan gondolatot, hogy a fia jobb feleséget érdemel, ne kivételezzen, ne pletykálkodjon, és ne rendezzen jelenetet, − ezt az érdekesség kedvéért elneveztem az öt ne-szabálynak. A beregszászi Katalin szerint egy napának nem szabad teljesen kivonnia magát a fiatalok életéből. A nagydobronyi Erzsébet azt szeretné, ha az anyjoka a saját gyermekeként szeretné. Anita (Beregszász) arra vágyik, hogy közvetlen és jó kedélyű legyen majdani férje édesanyja. A többi riportalany is hasonlóképpen vélekedett, egyetértve abban, hogy a napamasszonynak nem szabad kérés nélkül beleavatkoznia a fiatal házasok dolgaiba valamint azt is kijelentették, hogy szigorúan az örömszülőktől külön háztartásban képzelik el a majdani házaséletet. Felvetődik a kérdés: vajon valóra válnak ezek a vágyak a házasságban? Íme, a felmérés eredménye, melyet egy diagram formájában tettem szemléletessé:

Míg a frigy előtt álló lányok készséggel számoltak be arról, milyen anyóst szeretnének, úgy a fiatal asszonyok már hallgatagabbnak, feszélyezettebbeknek bizonyultak a témában. Azok közül azonban, akik mégis megnyíltak, nyolcan (vagyis a legnagyobb: huszonnégy százalékos arányban) örömmel számoltak be arról, hogy ideális a kapcsolatuk az anyósukkal. Zita elmondta, hogy hálás a házastársa édesanyjának és tiszteli őt, mert remek embert nevelt a fiából. Andrea arról számolt be, hogy anyósa mindig segít, ha ezt kérik tőle. Marianna minden esetleges feszültséget még idejében kitárgyal a napájával. Gabriella szuperlatívuszokban beszélt az anyósáról, aki nélkül nehezebb lenne az élete. Több új asszony elmondta, hogy barátnőként, sőt második édesanyjaként tekint férje anyukájára.

További tizennyolc százaléka a megkérdezetteknek általánosan elégedett az anyósához fűződő viszonyával.

Most lássuk a kevésbé derűs szemléletre indokot adó válaszokat. A válaszadók itt már teljes névtelenséget kérve beszéltek. Így csupán betekintést nyújtok néhány okba, amiért minősíthetetlen, káros hatással van az anyós a fiatalok boldogságára nézve. Lássuk, hol rontják el ezek a napamasszonyok: kéretlenül és folytonosan a fiatalok „nyakán ücsörögnek", beleszólnak olyan dolgokba, amelyek csupán a házaspárra tartoznak, mint például a gyermeknevelés, illetéktelenek orrára kötik a családi ügyeket, a menyüket el akarják marni a fiuk mellől. Ezen okok tökéletes együttállása egy esetben hozzájárult a váláshoz: a fiatalasszony nem bírta tovább anyósa vérig sértő, bántó viselkedését, amely állandó veszekedéseket szított közte és férje között is.

Megfigyelhető tény: ha a fiatal házaspár külön háztartásban él, akkor általában jónak minősíthető az anyós-meny viszony. Illetve az istenhívő családban nincsenek kezelhetetlen problémák a családtagok között. Összegzésként elmondhatjuk, hogy minden ifjú párnak és örömszülőnek bibliai ihletésű világszemlélet és külön hajlék szükséges ahhoz, hogy „anyósos" konfliktusoktól mentes, boldog életet kezdhessenek.

Kurmai-Ráti Szilvia