Egy modern dráma
| 
| 
Egy modern dráma
Helyszín: egy ukrajnai magyar városka néptelen főtere
Szereplők:
Rabló úr: rabló
Kirabolhatatlan úr: kirabolandó
Rabló úr: (Magas, arcát zsebkendővel takargató férfi. Kezében kis pisztoly van, amit zakója ujjába próbál elrejteni. Sziszegve beszél, hogy mások ne hallják): Azonnal állj meg, fegyver van a kezemben!
Kirabolhatatlan úr: (Csak most vesszük észre a másik szereplőt, ahogy az tétován sétálgat, majd megáll. Visszamegy, mint aki nem egészen biztos abban, hogy hozzá szóltak): Bocsánat uram, ön kérdezett tőlem valamit? Segíthetek?
Rabló úr: Velem gúnyolódsz? Nem látod a kis gyilkost a kezemben?
Kirabolhatatlan úr: (Megrémül, most jön rá, valójában milyen szituációba csöppent): Kérem, ne lőjön le.
Rabló úr: Jó, feltéve ha azonnal ideadod az összes pénzedet, bankkártyáidat és a kódjaikat. Mennyi van nálad?
Kirabolhatatlan úr : Kétszáz.
Rabló úr: Ne lódíts, mert a kezemből les rád a halálod! Nyomorult kétszáz hrivnya van nálad?
Kirabolhatatlan úr: Nem hrivnya. Forint.
Rabló úr: (Élesen felnevet, majd nyugodtan, de hűvös hangon megszólal): Úgy látom, nem veszel elég komolyan. Pedig valóban az életeddel játszol csapdlecsacsit. Az előbb egy fullos verdából szálltál ki. Figyeltelek, cimbora! Bőröltöny van rajtad, meg bőrcipő. Messziről integet rólad az, hogy vastag vagy! S ezek után avval próbálsz megkajáltatni, hogy nálad szerencsétlen kétszáz forint van.
Kirabolhatatlan úr: (kétségbeesve fordítja ki minden zsebét, az egyikből kiesik a zöld bankó): Tessék.
(Mindketten utána kapnak, de a huzat felemeli a magasba, és messzire elragadja)
Rabló úr: Ennyiért lettem bűnöző? Hát a drága autó? És a maffiaruhád?
Kirabolhatatlan úr: Az autó nem az enyém. Otthon, falun az utcán sétáltam, mikor lelassított mellettem. Megkért a sofőrje, mutassam az utat eddig, mert rossz a szeme, nem tudja kibetűzni az útjelző táblákat. Azt se tudta, hol jár. Bíztatott, hogy kapok érte honoráriumot is.
Rabló úr: Túl sokat jár a szád, fogd rövidre. Ez nem egy hétfő esti kebelbaráti csevely, pajtás.
Kirabolhatatlan úr: Már a végére is értem. Elnavigáltam ide. Ő meg adott kétszáz forintot.
Rabló úr: (idegesen nevet): Kétszáz forintot adott? Aki kétszázezer dolcsis gepárdot hajt és akinek vakvezető kutyát játszottál, kétszáz forinttal szúrta ki a szemed? Elég az a buszra, míg haza mégy?
Kirabolhatatlan úr: Egy vonatjegyet kitesz, ha sikerült volna valahol beváltani. De tárgytalan a dolog, mert elfújta a szél.
(Rabló úr a homlokát a tenyerébe temeti, de megfeledkezik az arcát a szemétől lefelé takaró zsebkendőről, véletlenül elejti. „Beszélgető társa" segítőkészen lehajol érte, átnyújtja.)
Rabló úr: (dühös arckifejezéssel): Még ez is. No, idefigyelj. Most már nem borsóra megy a játék, főleg nem babra. Le foglak lőni, ha nem adsz legkevesebb ötszáz eurót. Hívd fel a feleségedet, vagy bánoménkit. Hozzák ide a pénzt. Addig is a túszom leszel.
Kirabolhatatlan úr: Nézze, uram. A feleségem otthon van a náthás kéthónaposunkkal, egyedül nem hagyhatja, magával nem hozhatja. A pénzt sem. Mert életében még egy-euróst sem látott, nem hogy ötszázat.
Rabló úr: Ahá, elszóltad magad. Ha csecsemőtök van, akkor van segélyt is kaptok rá! Hol van a bankkártyád?
Kirabolhatatlan úr: Otthon van, de az a kártya nem szoroz, csak oszt. Tudniillik, három bankba van hiteltartozásunk. A gyereknek utalt pénzből törlesztünk úgy, hogy ami utána marad, jó, ha pelenkára elég.
Rabló úr: (ironikusan) Csak van valakid, aki adna az életedért egy kopekot!
Kirabolhatatlan úr (szégyenlősen): Van egy gazdag öcsém.
Rabló úr: (fellengzően): Ugye-ugye?
Kirabolhatatlan úr: De tényleg nem adna az életemért egy kopekot. Sokszor meg voltunk már szorulva otthon, főleg, mikor kirúgtak a gyárból. Pénz kellett az iskolába az idősebb fiaimnak erre-arra beadni, pénz kellett a háztartási számlákra, pénz kellett a nejemnek a szülésre... Mindannyiszor felkerestem, kérni próbáltam, de kitessékelt, még csak le sem ültetett.
Rabló úr: Szemétkosár egy öcséd van, hallod.
Kirabolhatatlan úr: Ráadásul mindig kigúnyol engem, megaláz. Neki sok pénze van, ezért nagyra tartja magát. Én nyomorult féreg vagyok a szemében, mert általában anyagi gondokkal küzdünk otthon.
Rabló úr: (gyanakodva) És a drága öltönyöd?
Kirabolhatatlan úr: (szemét lesütve) Turkálóból van, 15 grivnya volt. Még rajta van a címkéjén, tollal írták bele az árát.
Rabló úr (tekintetét szintén a földre szegezi, hosszas hallgatás után megszólal): Uram, aljasan önre fogtam egy fegyvert, engem feljelenthet. Én romlott, könnyelmű szerencsejátékos vagyok, két órája ötszáz eurót elvesztettem ruletten.
Kirabolhatatlan úr: Sajnálom, az rettentő nagy összeg.
Rabló úr: Ejj, dehogy nagy. Ha összeszámolom, amióta gyötör a játékszenvedély, már tízszer ennyit elvesztettem. A ma elbukott pénz viszont perdöntő lesz köztem és az apám között, mert megfenyegetett, ha még egyszer játszani fogok, akkor haza se menjek. Amikor elhagytam azt az átkozott játéktermet, megláttam önt, ahogyan kiszáll egy drága autóból. Akkor született meg a tervem a rablásról. A fegyveremet általában magammal hordom, leginkább kérkedésből, de üres a tár, úgyhogy igazi félnivalója nem volt. Hanem van itt nálam száz grivnya, nem sok. Vigye haza a családnak.
Kirabolhatatlan úr: (most ő lesz ingerült, szinte tajtékzik): Maga engem egy koldussal téveszt össze, az viszont sose leszek, még ha éhen halok, akkor se!
Rabló úr: (szelíden): Ez a százas az ijedtségnek a jogos ára, amit önnek okoztam. Dehogyis alamizsna! Vegye el, kérem, és mindezek után sétáljunk el a rendőrségre, ott feladom magam.
Kirabolhatatlan úr: Ugyan, miért? Kárt nem tett bennem, ki nem rabolt. Semmi kedvem rendőröknél kalapot emelgetni. Inkább mennék hazafelé. A százast pedig elfogadom így, hiszen tényleg rám ijesztett ön a fegyverével.
Rabló úr: (komolyan) Én viszont ülni akarok a tettemért! Ott legalább leszokom a játékról.
Kirabolhatatlan úr: Látom a szemében, hogy már le is szokott róla. Ne tartsuk fel egymást tovább, Isten áldja, barátom.
Rabló úr: (kedvesen, álmélkodva) :I...sten áldja, barátom!
(Ketten kétfelé indulnak, függöny le)
Kurmai-Ráti Szilvia