Mese Babsó születéséről
Mese Babsó születéséről
Hol volt, hol nem volt, még a jégerdőn és a sivatagtavon is túl, volt egyszer egy káprázatos ország, amely már messziről nézve úgy zöldült, mint a smaragd. Az uralkodót Babkirálynak hívták, aki már annyira öreg volt, hogy a szakálla a birodalom egyik végétől egész a másikig elért, a szemei pedig szárazak voltak. A király érezte, nemsokára át kell adnia a babtrónt egyetlen fiának. De mielőtt ez megtörtént volna, azt akarta, hogy a fiú méltó feleséget találjon magának. Magához kérette, és így szólt hozzá:
─ Menj el, járd be az egész göröngyös földet, ha kell, de egyedül vissza ne térj! Olyan feleséget keress magadnak, aki érdemes arra, hogy együtt uralkodjatok Babországunk trónján!
A babkirályfi tehát útnak eredt, egy egész hónapon át csak futott, meg futott. Egyszer aztán elérkezett egy ismeretlen tájra─ Paprikaországba, ahová bebocsátást kért. Előadta mondandóját, miszerint méltó királylányt keres maga mellé a trónra. Azt a választ kapta, hogy van a királynak egy gyönyörű lánya, de azt addig meg nem láthatja, míg át nem esik bizonyos próbatételen, melynél sok vitéz hagyta már ott a fogát sikertelenül. A királyfi merész volt, nem riasztották vissza holmi próbatételek, ezért ráállt. A feladat pedig az volt, hogy elmenve a Lángok Szelencéjébe, vizet fakasszon, annak pedig három cseppjét az ajkában hozza el, s cseppentse a királylány szép fejére. Ahogy meghallotta a feladatot, rettenetesen elszomorodott, mert azt se tudta, merre induljon, szavát pedig nem szeghette meg. Leült az útszélre, s lehorgasztotta a fejét. Amint így üldögélt, egyszer egy párába-dérbe burkolózott kis alak tűnt fel a szeme előtt, és megszólalt:
─ Szervusz, délceg királyfi. Tudom ám, miért eresztetted így búnak a fejedet. Én azonban segíthetek rajtad, ha megfogadod nekem, hogy ha úgy hozza majd az élet, nem fogsz elmenni egy elgurult szemecske mellett, hanem követni fogod.
A fiú beleegyezett, úgy vélte, ez igazán nem nagy ár a segítségért. A manó pedig elmondta, hogy a Lángok Szelencéje nem más, mint egy égő máglyarakás egy elvarázsolt mezőn, amit két irdatlan nagy sas őriz, és elpusztítanak mindenkit, aki a mező közelébe merészkedik. De ha a sasokat valaki el tudja kápráztatni a táncával, akkor felröppenek a felhők fölé, a máglya kialszik, feltör egy kis szökőkút, s onnan lehet vizet meríteni.
─ Nem tudok táncolni─ búslakodott tovább a királyfi.
─ Emiatt ne aggódj─ bíztatta a manó─, én fogok helyetted.
A babkirályfi pedig a készséges útbaigazítás után elindult az elvarázsolt mezőre. Már messziről észrevette a két óriási sast, akik villogó szemekkel fenyegették, s már éppen fel akarták falni, amikor megjelent egy tüneményes lényecske, lebegni, majd forogni kezdett, hajladozott, lengedezett, s a madarak lassan felszálltak az ég felé, majd eltűntek a hegyek mögött. A máglya kialudt, helyén felszökkent egy apró vízsugár, a fiú pedig a szájába vett három cseppet. A pici manóról megfeledkezve visszasietett a királylány udvarába. Amikor azonban az előjött, a friss vőlegényjelölt igencsak megriadt látványára, mivel roppant nagy zöld orra volt.
─ Látom, elsápadtál szépségem láttán─ mondta a királylány öntelten.
─ Igen, igen, csak nagyocska az orrod, meg egészen zöld.
─ Hiszen Paprikakirálylány vagyok! Ha vársz még egy kicsit, nemsokára csodás piros színe lesz ennek a gyönyörű orrnak. Holnapra pedig kitűzzük az esküvő napját.
A fiú azonban nem várta meg a másnapot, hanem az éjszaka sötétjében megszökött a Paprika palotából. Futott, futott, amíg egy újabb birodalomba nem érkezett. Itt is a király elé járult. Elmesélte, mi járatban van.
─ Boldogan neked adom a lányom kezét─ volt a válasz. ─ De előbb meg kell tenned valamit. Létezik valahol egy gyémántbogár, aminek a szárnyáról édes gyöngynektár patakzik. Abból a nedűből hozz egy kortynyit a lányomnak. Akkor megláthatod őt, és feleségül is veheted.
A babkirályfi ismét búnak adta a fejét. Ötlete sem volt, merre kell útnak indulnia, hogy teljesíthesse a próbatételt. Ámde kisvártatva megint előtűnt a manócska, s beszélni kezdett:
─ Ha megtartod, amit ígértél, most is segítek neked. A gyémántbogár, amit keresel, a föld alatt él, azonban akárkit meglát, megijed, megrengeti a földet, de úgy, hogy betemeti a lemerészkedőt.
─ Akkor ott a biztos halál vár rám, tehát képtelen vagyok elhozni a nektárt─ volt az elkeseredett felelet.
─ Ha nem vesz észre, akkor nem riad majd meg. Én befogom a szemeit, te pedig csenhetsz a gyöngynektárból.
Ezzel a királyfi lemászott a föld alá, ahol a gyémántbogár élt. A manó pedig, mint sejtelmes köd, rászállt a bogárszemekre, így az nem láthatta, amikor a fiú odaosont, hogy magához vegyen némi gyöngynektárt. A zsákmánnyal rögvest a Tökkirály elé járult, a segítőjét pedig elfeledte. A királylányt jutalmul elévezették, de a fiú ugyancsak megrettent a látványára, mert az módfelett kövér volt.
─ Ugye, nem is számítottál ilyen gyönyörűségre?─ tetszelgett gőgösen a lány.
─ Nem, nem. Csak kissé dundi vagy.
─ Esetleg azt akarod mondani, hogy nem vagyok kedvedre való?─ s szúrós szemek, oldalról pedig, a katonák kezéből még szúrósabb lándzsák meredtek a babkirályfira.
─ Kegyelmezz, szép vagy─ a fiú egészen megijedt.
─ Természetesen, hiszen Tökkirálylány vagyok. Csak idő kérdése, s még jobban kicsinosodom, kikerekedem. Holnap pedig megtartjuk a lakodalmat.
A fiú azonban nem maradt ott az esküvő napjára, hanem sötétedéskor megszökött. Futott, futott tovább, immár egészen nekibúsulva. Mivel igencsak elfáradt, leült egy fa tövébe, s beszélni kezdett magában:
─ Ej, ej. Méltó feleség nélkül nem mehetek haza öreg édesapámhoz. Lehetetlen, hogy ne akadjon egy hozzám való lány e göröngyös föld kerekén.
Amint így kesergett, egyszer csak a fejére koppant valami. Felemelte a földről, hogy megnézze, mi az, bizony nem volt más, mint egy apró szemecske. De a szemecske kipattant a markából, elkezdett gurulni. Ekkor jutott csak eszébe, milyen ígéretet tett a segítőkész manónak. Rögtön a szemecske nyomába eredt, ám az csak gurult tovább, míg bele nem pottyant egy mély kútba. A babkirályfi lekiáltott a mélyébe, de válasz nem jött. Előbb tétovázott, mit tegyen, aztán úgy döntött, lemászik. Amint mászott lefelé, nagy örvény kerekedett, s magával sodorta a kút fenekére. Ott olyan sötét volt, mint a csillagtalan éjszaka.
─ Van itt valaki?─ suttogta, de hírtelen világosság támadt, és egy álomszép, sokszemű kislányt látott meg, gúzsba kötve. Hamarjában kiszabadította. Felmásztak a fényre, a lány pedig elmondta, ő volt az a sejtelmes manó-lény, aki segítette, mikor bajba jutott. Egy gonosz fiú azonban, akihez nem akart feleségül menni, bosszúból megkötözte, majd beletaszította a kútba. Ámde az ármánykodó azt nem tudta megakadályozni, hogy a lány tiszta lelke szabadon járkálhasson a világban. Így láthatta-hallhatta és segíthette a babkirályfit. A fiúnak úgy megtetszett a kedves, szép, sokszemű lány, hogy azonnal feleségül kérte, s rögvest hazaindultak Babországba. Ott aztán hatalmas lakodalmat csaptak, ahol egyetlen hüvelyes se maradt szárazon.
Így lépett frigyre a Babfiú és a Borsólány, utóduk pedig, a kis Babsó, vidáman futotta be az országot.
Kurmai-Ráti Szilvia