Egérkarácsony (bábmese)
| 
| 
Egérkarácsony (bábmese)
(Panni ücsörög az ablak mellett. Nagyokat sóhajtozik, hümmög. Bagoly úr mellé röppen)
Bagoly úr: Miért duzzogsz, Pannika?
Panni: Annyira unatkozom, Bagoly úr, pedig holnap karácsonyeste lesz, amit nagyon várok. Azonban addig még egy egész nap van hátra, és nem tudom elfoglalni magam. Szóltam anyának, aki most főz, így nem tud velem játszani. Azt tanácsolta, kifestőzzek. Már négy rajzot kifestettem, meg is untam. Apa is elfoglalt, a garázsban javít valamit. Ha esetleg te mesélnél nekem, az biztosan boldoggá tenne...
Bagoly úr: Boldog vagyok, hogy valamit tehetek érted. Figyelj hát:
Az emberek Jézus születését ünnepelték, finom sütemények illata szállt a levegőben, boldog gyermeki nevetés és villódzó karácsonyi fények szűrődtek ki az ablakon át. De tegyünk gondolatban egy hosszabb sétát, gyerekek, és nézzük meg, mi történt ugyanekkor az erdőben! Tél volt. Patyolatfehér lepel fedte be az avart. Valószínűleg északról szökött ide az az egyre viharosabban zümmögő szél, ami hipp-hopp elzavarta a fehér csendet. Megrázta a nagyobb fák jégbefagyott lombjait, csikorogva és havat szórva ütköztek egymásnak a magatehetetlen ágak-bogok. A kisebb fák egészen megrémültek, mert nekik a derekukat kapta el a kegyetlen förgeteg: már-már attól tartottak, hogy kettéharapja vékonyka testüket. Most kihaltnak tetszett a máskor oly madárdalos, susogással, zizegéssel, perregéssel, morcanással teli táj.
Az állatok előre megérezték a vihar közeledtét, és biz' egyikőjük sem maradt odakint, hogy tátsa a száját, még puszta kíváncsiságból sem dugták ki sem az orrukat, sem a csőrüket. Titkos, meleg, falevelekkel bélelt kuckók, láthatatlan rések, odúk szolgáltak most kedves lakásként az erdei állatoknak. De jajj, kik tűntek föl amott, egy szél-rángatta galagonyabokor mögül? Két apró alakocska, az egyikük nagy terhet cipelt. Egymásba fogózkodtak szegénykék, hogy el ne fújja őket a veszedelmes orkán. Isten mely teremtményei jöhettek ott? Nehéz volt megmondani, mert csupán mozgó hógolyócskáknak látszottak, de élőlények voltak! Vajon mit kerestek a vad északi szél tépázta jeges erdőben? Cssss... Beszélgetés foszlányai úszkálnak felénk, figyeljünk gyerekek, hogy megtudhassuk, kik ők és miért nem bújtak el a jól védett üregükbe?
Egér apa: Bírod még, kedvesem? Tudom, hogy nagyon nehéz neked, és fázol, odaadom az ingemet...
Egér anya: Igaz, hogy fázom, de ha a kabátod után az ingedet is rám teríted, akkor te fogsz megfagyni! Félek. Ki fog vajon befogadni bennünket éjszakára?
Egér. apa: Az én hibám az egész! Haragszom magamra, mert rávettelek erre az útra.
Egér anya: Hiszen nem volt más választásunk! Leégett a házunk, az odúnk maréknyi hamuvá zsugorodott össze, elégett a bölcsőcske is, amit faragtál a születendő gyermekünknek. Viszont tudom, hogy a Teremtőnk nem hagy minket magunkra. Megoltalmazott attól is, hogy bent pusztuljunk a házban. Csak most... (elpityeredik) hová, merre induljunk? Nem ismerjük az erdőt, s még ha ismernénk is, ez a dühöngő vihar úgyse engedne minket sehová. Itt leülök, kedvesem, mert kimerültem.
Egér apa: (vacogó fogakkal mondja): Folytassuk az utat, nem szabad megállnunk, különben megfagynak a lábaink.
Egér anya: Nézd, ott! Fény szűrődik ki a gallyak közül. Menjünk oda, nézzük meg, hátha van ott egy jótét lélek, aki helyet tud szorítani nekünk!
Bagoly úr: A borz-alom egy fölülről gallyakkal álcázott földhányásban ásítozott, benne Borz Peti a karácsonyfáját díszítgette.
Borz Peti (énekel): Mennyből az angyal eljött hozzátok, pásztorok, lálálá, hogy Betlehembe sietve, menve, lássátok, lálálá. Istennek fia, aki született jászolban, lálálá, ő lesz tinéktek üdvözítőtök...(ekkor kopogást hall). (meghökkenve) Ki az?
Egér úr: Két szegény kis egér az erdőben fázva helyet kér, befér, befér?
Borz Peti: Helyet? Egerek? ÖÖÖ...Nem, nem, hogyisne! Felborítanátok a karácsonyfámat! Nem, nem! Menjetek máshová, slussz-passz!
Bagoly úr: A két egér nagyot sóhajtva, elszontyolodottan, lehajtott fejjel tovább bandukolt a nagy szélben.
Egér apa (felkiált örömében)? Nézd, ott! Az egyik alacsonyabb faágon egy szép nagy fészek melege kínálkozik! Másszunk fel.
Egér anya: Nem bírok mászni!
Egér apa: Gyere, csak gyere. (felsegíti)
Bagoly úr: A jól kibélelt, tágas, meleg fészekben a Fürjecske éppen kihúzott egy tepsi süteményt a sütőből.
Fürjecske: (énekel) Kis karácsony, nagy karácsony. Kisült –e már a kalácsom, ha kisült már ide véle, hadd egyem meg melegébe. Lálálálá. (kopogtatnak). Ki az?
Egér apa: Két szegény kis egér az erdőben fázva helyet kér, befér, befér?
Fürj: (dühösen, magában mormogja) Egerek? Most? Hogy megegyék a finom zserbót? Hogyisne! (hangosan) Nem, nincs hely, sajnálom, menjetek máshová!
Egér anya. sírni kezd.
Egér apa: No, ne itasd az egereket! Eszembe jutott egy csodálatos ötlet: tegyük össze a kezünket és imádkozzunk! Talán a gyerekek is segítenek nekünk, és ha már ennyien fohászkodunk Istenhez, nem fogja megtagadni a kérésünket. (a gyerekekhez fordul) Imádkozunk együtt, gyerekek? (várja a hangos „igen"-t). Tegyük össze a kezünket, és ismételjétek utánam:. (ahová jelt tettem (*), ott megáll egy kicsit, vár, hogy a gyerekek kórusban utána ismételjék):
-Te látod, Atyánk (*), hogy milyen nagy bajban vagyunk itt lent (*). Szükségünk van egy védett helyre (*), ahol meghúzhatjuk magunkat (*). Bízunk a segítségedben (*). Ámen.
Egér anya:.(már nem vacog a foga): Ámen! Úgy legyen! Tudod mit, kedvesem? Én már nem is félek, most valahogy melegség töltötte el a testemet is, nem is fázom. Tudom, nem fog az Örökkévaló magunkra hagyni! (nevet).
Erdei egér (oldalról kiabál): Egerek! Erre, erre! Jöjjön minden egerecske! Ide, lentre, másszatok le! Cincin. Már megterítettem a karácsonyi asztalt.
Egér apa: Gyere, kedvesem, ez igazi csoda, meleg egérlyukba hívogat egy egértestvérünk! (a gyerekekhez fordulva) Gyerekek! Isten meghallgatta a könyörgésünket, mert ti is imádkoztatok értünk! Köszönjük! (odamennek nevetve, bebújnak az egérlyukba).
Erdei egér: Tessék, tessék. Máris felteszek még két terítéket és tálalom a karácsonyi vacsorát. Addig melegedjetek meg a kályhánál. Neked, asszonyom, legjobb lenne lepihenni ide, a fűtött ágyacskába. Látom, nemsokára megszaporodik a család. (nevetve)
Egér apa: De hát hogyan lehetséges mindez? Honnan tudtad, hogy két egérke a viharos, jég dermesztette, sötét erdőben szállást keres?
Erdei egér: Elmondom. Egyedül éltem itt. Nekibúsultan imádkoztam már hetek óta Istenhez. Azt kértem, hogy tegye lehetővé, hogy ezt a karácsonyt végre ne egyedül töltsem el. Az előbb, csak úgy kinéztem az ablakomon, és megláttalak titeket, Tudtam, hogy az Úr hozzám küldött titeket. (vidáman mondja). Énekeljünk hálaéneket, segítsetek ti is nekünk, gyerekek:
Dicsőség mennyben az Istennek! (2x)
Az angyali seregek vígan így énekelnek:
Dicsőség, dicsőség, Istennek!
Békesség földön az egérnek!
Békesség földön az egérnek!
Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet,
Békesség, békesség egérnek!
Bagoly úr: Így történt a dolog. Karácsony másnapjára pedig világra jött a kisegér. Amikor nagyobbacska lett, ő maga beszélte el nekem ezt a történetet, amelyet azóta minden Karácsonykor elmesélek a gyerekeknek.
Panni: Úgy örülök, drága Bagoly úr, hogy az egérkéknek végül boldog lett a karácsonya! Azért Borz Petitől és a Fürjecskétől rendkívül csúnya dolog volt, hogy nem fogadták be a szegény, didergő vándorokat. (a gyerekekhez fordul) Szerintetek is, gyerekek? (várja a választ) Nagyon ügyesen imádkoztatok, mert Isten meghallgatatta a kéréseteket. Ráadásul gyönyörűen énekeltetek.
Bagoly úr: (határozottan) Az már egyszer biztos! Itt a mese vége, hallgatta, ki kérte, ki nem kérte, kérje!